Akinek nincs hely a nap alatt

Az Amnesty International munkatársai tizennyolc hónapon át követték nyomon egy fiatal El Salvador-i transznemű nő sorsát. A beszámolójuk kétségbeejtő, az összes érintett országra nézve.

Cristel egy San Diego-i büntetőintézmény hideg padlóján fekve, éhesen, piszkosan és a végsőkig kimerülten szembesült azzal, hogy a helyzete finoman szólva is meglehetősen reménytelen. Április volt, ő pedig már nyolcadik napja élvezhette a San Diego-i vendégszeretetet. A mexikói határ amerikai oldalán fogták el, amikor éppen Tijuanán át próbált bejutni az országba, hogy ott menedéket kérjen. A fogvatartás okáról nem tájékoztatta a Bevándorlási Hivatal, sem az letartóztatásakor, sem az azt követő nyolc napban.

Az ötévnyi bujkálás és menekülés alaposan megviselte. A San Diego-i börtön cellájának padlójáról nézve nem sok további lehetőséget látott maga előtt, miközben rettegés fogta el a puszta gondolattól is, hogy visszatoloncolhatják El Salvadorba. Számára ugyanis ez a halálos ítéletet jelentette.

2017 első félévében huszonnyolc gyűlölet-bűncselekményt követtek el El Salvadorban transznemű nők ellen, a legtöbb ezek közül végzetes kimenetelű volt. Csak februárban hetvenkét órán belül három nőt gyilkoltak meg, ennek tükrében nem meglepő, hogy az országban a transz nők várható élettartama harmincöt év.

Cristelt szülővárosából a helyi bűnbandák üldözték el, Guatemalán és Mexikón át, egészen az amerikai határig. Ekkorra már aludni is képtelen volt, mert álmában egymást kergették a rettenetes út képei: verés, kifosztás, nemi erőszak, prostitúcióra kényszerítés, emberrablás és bántalmazás. Hiába sikerült elmenekülnie, egy pillanatig sem érezhette biztonságban magát.

c4

A Cristel természetesen nem valódi neve annak a huszonöt éves San Salvador-i nőnek, aki transzneműként szinte egész életében hátrányos megkülönböztetés és erőszak áldozataként élt. A Amnesty International munkatársai az elmúlt tizennyolc hónapban hatszor találkoztak Cristellel, először San Salvadorban, majd a remélt megváltás felé vezető út több állomásán is.

Ahogy telt az idő, a lány egyre jobban lefogyott, szemei alatt sötét karikák jelentek meg, a félelem, az agyonhajszoltság és a soha nem szűnő feszültség nyomaként. Az Amnesty munkatársaival beszélgetve gyakran megállíthatatlannak tűnő könnyekben tört ki. Olykor hetekig nem érkezett hír felőle. Vajon megsérült, vagy bekövetkezett a legrosszabb? „Mi lesz velem?” – kérdezgette minden találkozáskor.

***

A San Salvadorban felcseperedő Cristel mindig is tudta, hogy ő valójában nő. Mire befejezte a középiskolát, rájött, hogy számára nem elég, ha úgy öltözködik, ahogyan jól érzi magát. Így hát megnövesztette a haját, megkezdte a hormonkezelést, sminkelte magát és megváltoztatta a nevét. A családja szerencsére mindig támogató volt.

Hosszas szenvedések után, – amikről a későbbiekben részletesen beszámolunk -, 2016-ban egy rövid ideig egészen jól alakultak a dolgok; Cristel szerelmes lett, összeköltözött a barátjával, – nevezzük Danielnek -, és állást kapott egy szépségszalonban. Igaz, mindössze ötdolláros fizetésért.

Ekkorra már kétszer is megpróbált elmenekülni El Salvadorból, először 2014-ben, amikor sikerült is eljutnia az Államokba, azonban az édesanyja betegsége miatt kénytelen volt visszatérni. Másodszor azért próbált menekülni, mert attól félt, hogy az élete veszélyben van. A helyi bűnbanda egyik tagja ugyanis rá akarta venni, hogy randevúzzon vele, és amikor a férfi rájött, hogy Cristel transznemű, a dolgok meglehetősen elfajultak. A zaklatásból fenyegetés lett, amit zsarolás és brutális támadások követtek. Aztán egy nap a banda huszonnégy órát adott a nőnek, hogy elhagyja az országot, mondván, ha nem teszi, végeznek vele.  Mindössze annyi időt adtak neki, hogy két váltás ruhát becsomagoljon, mielőtt nekivág az ismeretlennek.

Az út borzalmas volt. Egy barátnőjével indultak el, aki szintén a banda fenyegetései miatt kényszerült menekülni. Guatemalán át, egy sekély folyón átgázolva elérték Tapachulát, Mexikó egy határtelepülését. A terv az volt, hogy eljutnak Mexikóvárosba, onnan Tijuanába, végül az Államokba. Azonban amikor Tapachulában taxiba szálltak, a sofőr a város egy kihalt részére hajtott, ahol a két nőt egy elhagyatott házba hurcolták, ahol kifosztották őket, majd napokon át, sorozatosan szexuális erőszakot követték el rajtuk. Egy este a fogvatartóik annyira lerészegedtek, hogy elfelejtették rájuk zárni az ajtót, így sikerült elszökniük. Az utcán talált rájuk egy nő, aki a helyi rendőrörsre vitte őket, amivel nem sokra mentek, mivel Cristel szerint, ha volt is nyomozás az ügyben, nem járt eredménnyel. Az élet Mexikóban nem lett jobb a támadás után sem, a rettegő és a végsőkig traumatizált nő nem látott más kiutat, mint visszatérni El Salvadorba.

Amikor 2016-ban találkozott Daniellel, reménykedni kezdett, hátha jobbra fordulnak a dolgok. Egy ideig úgy tűnt, így lesz. Összeköltöztek és egy ideig nyugodtan éltek, főleg, mert a bandatag, aki korábban zaklatta Cristelt, éppen börtönben volt. A nyugalom azonban nem tartott sokáig: a zaklató valahogy rájött, hogy Cristel visszatért San Salvadorba, és a börtönből is utánanyúlt, hogy a bantatársak révén fenyegetéssel próbáljon pénzt kicsikarni belőle. 2017-re a szépségszalonban kapott fizetés már nem volt elég, hogy ki tudja fizetni a havonta elvárt védelmi pénzt, nem maradt más választása, mint az, hogy az utcán keresse meg a rávalót. Így azonban újabb támadások célpontjává vált, amiket hiába jelentett a rendőrségen, semmi sem történt, szerinte azért, mert a rendőrök valójában összejátszottak a bandákkal. Cristel csapdában érezte magát, a legrosszabb azonban csak ezután következett.

Februárban a mara tagjai meggyilkolták Danielt. Fényes nappal, az utcán lőtték agyon. Korábban jópárszor megfenyegették, hogy megölik, ha nem hagyja el Cristelt. Pár nappal azután, hogy Daniel holttestét megtalálták, egy ismeretlen telefonon közölte a nővel, hogy ő a következik.  Amikor Cristel újabb feljelentést akart tenni, a rendőrséghez érve meglátott egy rendőrt, aki éppen az egyik őt fenyegető bandataggal beszélgetett. Eljött hát az újabb menekülés ideje.

Pár hónappal később Cristel ismét Tapachulában volt, ahol három évvel korábban elrabolták és megerőszakolták. A mexikói hatóságok a menedékjogi kérelmét végül pozitívan bírálták el, Cristel azonban továbbra sem érezte magát biztonságban. Ugyanis a mara több olyan tagját is felismerte az utcán, akik még El Salvadorban fenyegették. Egy többnyire menedékkérők által látogatott parkban az egyik bandatag azt mondta neki, hogy ha azt hitte, hogy nem fogják megtalálni, nagyot tévedett. Ahogy összegyűlt rá a pénze, Cristel buszra szállt Tijuana felé. Azonban a politikai klíma jelentős fordulatot vett azóta, hogy 2014-ben utoljára megtette ezt az utat. Ez már Trump Amerikája volt, és Donald Trump Amerikájában már nem olyan könnyű menedéket kapni.

A ‘90-es években az USA a világ egyik első országa volt, amelyik a menedékjog alapjaként elismerte a szexuális orientáció vagy identitás miatti üldöztetést. Ugyan a menedékjogi törvényen Trump apparátusa nem változtatott, világos, hogy határozott cél a menedéket kapók számának radikális csökkentése és a menedékjogi kérelmek megalapozottságának jóval szigorúbb elbírálása. Az Igazságügyi Minisztériumhoz köthető források szerint az El Salvadorból érkezők által benyújtott  menedékjogi kérelmek száma drámai növekedést mutatott az elmúlt pár évben. Csak 2016-ban 18000 kérelem érkezett, miközben évente salvadoriak százezrei próbálnak átjutni a határon. Ugyan a megadott menedékjogok száma megnőtt ebben az időszakban, ugyanez történt az elutasítottakkal, az elbírálatlanokkal és a visszavontakkal is.

Számos menedékkérő számolt be arról, – összhangban az elemzésekkel – hogy a rendkívül fáradságos folyamat, valamint a durva börtönkörülmények, amit a menedékkérők elviselni kénytelenek, kétségbeesett döntésekre sarkallják öket. A legkiszolgáltatottabbaknak, mint amilyen Cristel is, sokszor nem marad más választása, mint visszatérni abba a veszélybe, ami elől olyan kétségbeesetten próbáltak elmenekülni.

San Diegóban előbb magánzárkában tartották, majd összezárták nyolc férfival, három és fél hónapra. Végre aztán kijelöltek számára egy ügyvédet és elérkezett a meghallgatása, a kérelmét azonban elutasították. Egy arizonai büntetőintézetbe szállították, ahol aztán megbilincselve feltették egy repülőre és visszaküldték a rémálomba.

Amikor megérkezett El Salvadorba, senki nem kérdezett tőle semmit. Sem arról, hogy miért érezte, hogy menekülnie kell, sem arról, hogy fél-e, van-e szüksége védelemre. Adtak neki némi ételt és üdítőt, majd útjára bocsátották. Amikor az Amnesty munkatársai augusztusban utoljára beszéltek vele, Cristel azt mondta, látta korábban, ahogy pár barátjának sikerült új életet kezdeni a Trump előtti Amerikában, de a dolgok azóta alaposan megváltoztak, őt ugyanis úgy kezelték, mint egy parazitát. Vagy mint egy bűnözőt.

Visszaköltözött az anyjához, ahol persze nagyon gyorsan rátaláltak a mara tagjai. A zsarolás újrakezdődött. Ha csak egy-két napot késik a védelmi pénz megfizetésével, összeverik és megerőszakolják. Cristel végtelenül belefáradt abba, hogy fizetnie kell, ha életben akar maradni, miközben semmi mást nem szeretne, mint élni, békében. Menekülne, de nincs hova. Biztos benne, hogy egy nap meg fogják ölni, és elnézve az ország statisztikáit, erre minden oka meg is van.

A cikk Josefina Solomón, (Amnesty International), riportja alapján készült. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s