A nap, amikor kiderült, hogy a macskám is transz

Minden valamire való blogon kell, hogy legyen cuki cicás tartalom, remélem ebben (is) egyetértünk. Micsoda szerencse, hogy nekem pont van két macskám. És természetesen elképesztően cukik. Lorenzó és Sansa. Egy fiú, egy lány – gondoltuk mi, aztán valami egészen meglepő dolog történt.

2016 szeptemberében kerültek hozzánk 4 hetes árvákként. Úgy hoztuk el őket Szentendréről, hogy egyikőjük fiú, a másik pedig lány. Ebben a tudatban nevelgettük őket a barátnőmmel, elég hamar egy idilli kis családdá nőttük ki magunkat. Valami egészen elképesztő és teljesen érhetetlen módon a barátnőm Sansával lett jobb kapcsolatban, én pedig Lorenzóval.

Amikor az év elején fél évesek lettek, eljött az idő, hogy elvigyük őket ivartalanítani. Oké, hogy testvérek, de hát mégsem akartuk, hogy bármiféle szerelmi románc szövődésének még csak az esélye is meglegyen és kicsi Lorenzók és kicsi Sansák rohangáljanak egyszer csak a lakásban.

Lefoglaltuk az időpontot a műtétre, és amikor eljött a nap becsalogattuk őket a hordozódobozba, és elindultunk az állatorvoshoz. Mivel mégiscsak az első nagy műtéte volt ez a szeretett cicáinknak, fájó és aggódó szívvel hagytuk ott őket.

Öt perccel később, hogy eljöttünk a rendelőből csörgött a telefonom. Ismeretlen szám volt, de valahogy éreztem, hogy az állatorvos hív. Én éppen vezettem, úgyhogy odaadtam a barátnőmnek a telefont. Felvette és félperces hallgatás után, sokkolt hangon a következő mondatok hagyták el a száját: “Micsoda? Úristen! Ezt nem hiszem el. Jézusom. De ez hogy lehet? Hát ez nem igaz.” Én mindeközben egyre idegesebb és idegesebb lettem, már mindent elképzeltem; hogy megölték a macskáinkat, vagy valami komplikáció miatt meghaltak, be fogom őket perelni, felrobbantom a rendelőt és a többi. Ezt aztán az szakította meg, hogy a barátnőm rám nézett és fulladozva a nevetéstől azt mondta:

– Lorenzó lány.

Amíg a telefonban elbúcsúzott az orvostól, én félreálltam a kocsival, és nagyjából 10 percen keresztül könnyezve nevettünk azon, hogy nyilván ez is csak velünk történhet meg. Fél évig neveltük szegény macskát abban a tudatban, hogy fiú.

Sokszor volt, hogy a transz-depresszív időszakomban egyszerűen csak odabújtam hozzá, és azt mondtam neki: “Lorenzó milyen jó neked, hogy te fiúnak születtél, irigyellek.”

Hosszú perceken keresztül visongtunk még a kocsiban a barátnőmmel ezen az egész történeten, már azt is kitaláltuk, hogy ezentúl Lorettának fogjuk hívni.

Két óra múlva én mentem a cicákért. Amikor bementem a rendelőbe a recepciós már nevetve fogadott, de mondta, hogy menjek csak nyugodtan be a macskákért, már várnak. Az orvos, aki a műtét csinálta is fülig érő szájjal fogadott. Emlékszem azt mondta:

– Teljesen érthető, hogy fiúnak néztétek, nagyon fiús a testfelépítése.

– Hát igen. Megesik az ilyen. – válaszoltam neki büszkén.

Jót nevettünk még az orvossal is ezen, aztán hazavittem a leborotvált hasú akkor még kómás kis leányzókat.

Az egész történetben az volt a legérdekesebb, hogy bevallom őszintén én azóta sem tudok rá lányként nézni – szégyen, vagy nem szégyen, de ez van. Persze azóta is Lorenzónak hívjuk (jó, igazából Lorinak) talán az egy kicsit gendersemlegesebb, de azt hiszem valójában egy macskánál tökmindegy. Örültem, hogy megtörtént ez velünk, mert legalább, igaz, kicsiben, de megtudtam, hogy milyen a másik oldalon lenni. Milyen amikor valakiről, akit fél éve nevelsz kiderül, hogy teljesen más a neme, mint amit te gondoltál róla korábban.

Sajnos őt nem tudjuk megkérdezni, hogy mi szeretne igazából lenni, fiú vagy lány, úgyhogy azóta transz fiú cicaként tekintünk rá – persze ennek a legnagyobb része csak vicc. De amúgy meg tejesen mindegy, mert úgy szeretjük őt, ahogy van. Lorenzónak, Lorettának, Lorinak, fiúnak, lánynak egészen mindegy. Boldog cica élete van velünk, lányként és fiúként is, ahogy nekünk is vele. Azt hiszem talán ez az egyetlen dolog, ami igazán számít az életben.

FullSizeRender

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s